Versenynaptár
H K Sz Cs P Sz V
   1  2  3  4  5  6
 7  8  9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
Prolog

 

A szakosztály, melynek honlapját olvasod, 1994-ben „Filutás Kerékpáros Egyesület” néven alakult. Az amatőr csapat alapítója a tizennyolcszoros (ebből 11 pálya stéher) Magyar Bajnok Filutás Árpád. Árpi aktív sportpályafutását befejezve 1993-ban nyit kerékpár üzletet Óbudán, mely üzlet köré csoportosuló egykori versenyzők és amatőrök alkotják a társaság magját.

1999-ben a Magyar Kerékpár Szövetség tagja lesz a gárda, csatlakozva az egykori BVSC-s csapattárs, Tarapcsák Péter által 1996-ban alapított, addig csak motorversenyző szakosztállyal rendelkező klubhoz, a „Blue Scorpions MC”-hez. Bejegyzett klub hivatalos kerékpáros szakosztályaként a tagok már indulhattak a szövetség által rendezett versenyeken, bajnokságokon.

A csapat neve először országúti versenyek és a pálya stéher szakág eredménylistáin jelenik meg, de az idő előrehaladtával helyet követelnek  a klasszikus pálya, majd a triatlon versenyek dobogóin is.

 

Árpi 2002-ben, 20 évvel az első stéher bajnoki címe után, már mint Blue Skorpiós nyert ismét a motorvezetéses számban. Ez volt a klub első kerékpáros bajnoki győzelme. A stafétát ugyan ebben a versenyszámban, természetesen Árpi szakmai segítségével Erdélyi Sanyi vette át. Ő 2007-ben és 2008-ban állt a bajnoki dobogó tetejére. A többi pályaszámban is gyűlnek a bajnoki érmek, de sajnos például a 2007-es bajnokságon bronzérmes 4000 méteres csapatból már senki nem nálunk teker... viszont a 2008-as esüstérmes üldöző csapatból Tallián Peti és Péceli Pali továbbra is minket erősít.

A csapat idősebb tagjai is a 2007 óta felpezsdülő pálya-élet aktív részesei. Kolb Tamás révén az első Amatőr ¼-ed mérföldes, és 1 mérföldes szám masters kupája kerül a virtuális vitrinünkbe, majd a 2008-tól  hivatalos Masters Bajnokság évenkénti három versenyszámában ugyanő szerez 4 aranyat és 5 ezüstöt. Az öregfiú mezőny majd felét mi adjuk, és 2011-re még többen leszünk!

2010-ben feltünt a kék mezünk az ifi mezőnyben is. Mogyorósi Máté 3 hónappal első Millenárisra lépése után, válogatott versenyzőt megelőzve szerezte meg a sprint futam ezüst érmét. Ő, és Kolb Ákos a többi versenyszámban is értékes helyezéseket szereztek. Sajnos 2011-re megint utánpótlás korú versenyző nélkül maradunk, mert Máté a Fradiba igazolt, Ákos a Francia Idegenlégióba tart.

A fiúk nagy örömére lányok is megjelennek a csapatban, és ők is hozzák a jó eredményeket. Az első bajnoki érem Filutásné Halasi Katalin nevéhez fűződik, aki a pálya 3000m –es üldöző futamban 2006-ban bronz érmet szerez. Ugyan ebben a versenyszámban Papp Enikő 2009-ben az első női bajnokunk lett, 2010-ben pedig ezüstöt nyert.

 

Bár pályán vagyunk a legeredményesebbek, a legnagyobb létszámban országúton indulunk. Itt az Amatőr Kupa a fő célpont. Kétszer nyertük az összesített csapatversenyt és többször végeztünk dobogón. Az idősebb korosztályokban vagyunk a legerősebbek, de nem is csoda, hiszen minket erősít többek között Sárfalvi Béla öttusa világbajnok, aki jelenleg a csapat korelnöke.

 

Árpi nem csak a stéher szakág stafétáját adta át a fiataloknak, hanem a szakosztály vezetői tisztet is. Erre Kolb Tamás vállalkozott, aki 2009-óta próbálja a folytonosságot megtartva előre lendíteni a csapat szekerét. A személyi változásoknál látványosabb a külsőnk átalakulása. A megszokott piros-fehér-zöld mezünket 16 év után némi belső vihar közepette cseréltük kék-fehérre. Edzéseken és amatőr versenyeken még használjuk a trikolórt, de a hivatalos bajnokságokon már az új színekben jelenünk meg.

 

Az új mezünk szabad felületei arra várnak, hogy a működésünket piszkos anyagiakkal segítő cégek nevei oda felkerüljenek.

 

Történeti összefoglalónk elkészítésében nagy segítségünkre volt "hbalage" 2007-ben a Bikemagban megjelent cikke, és a régi tagok memóriája.

 

 Budapest, 2011.01.30.

 

Kolb Tamás

Linkajánló

MAVIC kerékpáros ruházat

---------------------- 

Belsőépítészet mesterfokon